A gyerekzenekar

A történet

Az ISZKIRI egy modern, vagány gyerekzenét játszó zenekar. Tagjai gyakorló apukák, akik főállásban is gyermekekkel foglalkoznak.
Ugyanakkor évtizedek óta profi zenészként is működnek, a legkülönfélébb zenei stílusokban.
2011 tavaszán döntöttek úgy, hogy civil foglalkozásukat és legfontosabb hobbijukat összekötik.

Így alakult meg az ISZKIRI gyerekzenekar, amelynek repertoárját könnyedén válogatták össze, hiszen külön-külön számtalanszor játszottak már gyermekközönség előtt.

A zenekar saját dalok tekintetében igen termékeny. Eddig négy lemezük jelent meg, jelenleg ötödik lemezük anyagát készítik.

Emellett rengeteget koncerteznek is, Magyarországon és a határokon túl egyaránt.

A tagok

 Iszkiri gyerekzenekarban énekes, gitáros, zeneszerző, dalszövegíróBaraczka Gergő – gitár, ének

8 éves kora óta foglalkozik zenével.
A hétköznapok során édesanyjával közösen egy kis magánóvodát üzemeltet, nyaranta pedig kisiskolásoknak szervez táborokat.
Gergely kiváló meseíró is, a „Józsefvárosi királylány” meséjét itt olvashatjátok, és a vele készült interjút megnézhetitek.

az Iszkiri gyerekzenekar gitárosa, énekesDombi Ádám – basszusgitár, ének

Hatévesen hegedűn kezdte zenei pályafutását, 14 évesen vett először basszusgitárt a kezébe.
Tanítóként dolgozik, három gyermek édesapja.

 
az Iszkiri gyerekzenekar énekese, gitárosaCsikós Péter – gitár, ének

Peti virtuóz gitártudásának köszönhetően a világ számos pontján megfordult már – megjárta Karib-tenger vidékének fehér homokját és a Északi-tenger jeges partjait. Most a gyerekeket kápráztatja el fergeteges szólóival, mindenki nagy örömére.

 
Valastyán Tamás – dobok

A zenekar legújabb „hátulütője”. 9 évesen vett először verőt a kezébe, ami egy soha el nem múló rajongás kezdetét jelentette számára. A zene a világ számos pontjára eljuttatta már, és mostantól velünk utazik tovább.

Oszd meg, ha tetszett! Köszönjük!